2012/02/14

Albert Kapr: 101 tétel a könyvtervezéshez

(itt találtam de át is másolom, hogy minél több helyen meglegyen)



Általában


1. A könyvtervezés feladata háromszoros: hatásosan és értelemszerűen kell közvetítenie a szöveget és ezzel a szerző szándékát, meg kell felelnie az olvasónak, és végül szép könyvet kell létrehoznia, anélkül, hogy a tervezés szépségének szándéka előtérbe tolakodna.
2. Aki a könyv megtervezésének felelősségét vállalja, legyen az grafikus, műszaki szerkesztő, nyomdász vagy valamiféle más könyvalkotó, jól teszi, ha előbb elolvassa a szöveget, pontos elképzelést alkot magának a szerző szándékáról, az olvasók várható köréről és az irodalmi műfajról, amelybe a szöveg sorolható. Ez a kézirat megmunkálásának egész folyamatában lebegjen a szeme előtt, nehogy öncélú megoldások ellentétbe kerüljenek a szöveg mondanivalójával.


Alak


3. A könyv céljából és abból a törekvésből, hogy használója jól kezelhesse, adódik az alakja. A könyv lehetőleg legyen könnyű és ne legyen szükségtelenül nagy. Olyan könyvek alakjának meghatározásakor, amelyeket folyamatos olvasásra szánunk, az optimális sorszélességből indulunk ki. Ez 9 vagy 10 pontos betűfokozat esetében 18…22 ciceró. Ebből 11 vagy 12 cm-es lapszélesség adódik. Ha a szélesség és a magasság között szép arányt keresünk, akkor az aranymetszet kínálkozik, a 11×18, 11×19 vagy 12×20 cm-es alakok. (A magyar szabványos alakok közül ezt legjobban az FR5 közelíti meg.)
4. Tudományos és szakkönyvek számára, hogy a gyakran széles táblázatok, képletek és ábrák elférjenek, sokszor szélesebb alak szükséges. Ilyenkor a 2 : 3 arány javasolható. Ilyen a 14×21, 16×24 vagy 18×27 cm-es alak.
5. Képes könyvek alakja a képek jellegéhez és méretéhez igazodik. Ha a képeknek mintegy fele álló és a másik fele fekvő, akkor a négyzeteshez közelálló alak ajánlható, amely azonban optikailag akkor kelt jó hatást, ha kissé magasabb, mint amilyen széles, pl. 21×24 vagy 24×27 cm.


Papír


6. A papír száliránya a könyv gerincével párhuzamos legyen. Keresztszálirányú papírok csökkentik a könyv használhatóságát; a könyv rosszabbul lapozgatható, becsukáskor szétfeszül, és idő előtt elveszti tetszetős külsejét.
7. Folyamatos olvasás céljára a papír enyhe elefántcsont színezése kellemesebb, mint a vakító fehér. Még középfinom, vagyis fatartalmú papírok esetében is helyénvaló a papír anyagának aligészrevehető elefántcsont- vagy tojáshéjszínezete. Meleg alapszínen jobban lehet olvasni, mint hideg fehéren.
8. A papír felületi minősége is jelentős az olvasás szempontjából. A legkedvezőbbek a kellemes tapintású gépsima vagy enyhén simított papírok, mivel a szita- és a vezetőoldaluk között csekély a különbség.
9. A krétázott, azaz műnyomópapírok beeső mesterséges fényre csillognak, ezért zavarják a folyamatos olvasást. Képnyomtatás céljára készülnek, tehát elsősorban művészeti és képes könyvek nyomtatására használhatók fel. Illusztrált tudományos könyveket csak elkerülhetetlen esetben készítsünk műnyomó papíron, jobb megoldás a műnyomó melléklet.
10. A vékony papír alkalmazása könnyűvé és kellemessé teszi az olyan könyvet, amely átlagos papíron súlyos és nehezen kezelhető volna. Megfordítva, az egyébként túlságosan vékony kötet vastagabb papíron vaskosabbnak hat.
11. A papír minőségének, felületi tulajdonságainak, színezésének és súlyának kapcsolódnia kell az irodalmi tartalomhoz. Rövid életű könyvekhez nincs szükség famentes papírra. A felhasznált papír minőségétől függ a könyv költsége, ezért a papír megválasztásakor figyelembe kell venni az irodalmi műfajt.
12. Az alkalmazott betű is összefügg a papírral. Simított papírokhoz inkább a klasszicista antikva, testesebb papírokhoz inkább a reneszánsz antikva illik.


Betű


13. A könyvtervezés legfontosabb eleme a betű. Feladata, hogy olvashatóvá tegye a szöveget. Úgy olvasunk, hogy a betűk és szavak képe útján felismerjük hangértéküket és jelentésüket. Olvasáskor többnyire nem érzékeljük a betű képiességét; a szem előrehaladása a sorban közvetlen szellemi reakciót vált ki. A betű esztétikai benyomása azonban nemcsak az olvasás szüneteiben és a lapozgatáskor érvényesül; segítheti vagy akadályozhatja az olvasást.
14. Folyamatos olvasás céljára felnőttek számára a 9 vagy 10 pontos fokozat a legmegfelelőbb betűnagyság. 8 pontos fokozat esetében a szem túl hamar elfárad. 12 pontos vagy ennél nagyobb fokozatok esetében a szem a szokásos olvasási távolság látószögéből egyszerre kevesebb betűt érzékelhet. Terjedelmesebb szövegmennyiségeknek 6 vagy 7 pontos fokozatból való olvasása árt a szemnek, éppen ezért kerülni kell hosszabb szövegeknek kis fokozatból való szedését.
15. Gyermekek számára az első olvasmány betűje 36 pontos, és még az első iskolaév végén is 16 pontos legyen. A másodiktól a negyedik iskolaévig 14 vagy 12 pont a megfelelő. Gyenge látású és idősebb emberek részére olvasás-egészségügyi okokból szintén nagyobb betűfokozatok ajánlatosak.
16. Verzális és félkövér betűből szedett szövegek lassabban olvashatók, mint a szokásos kurrens antikvából szedettek. Verzális vagy félkövér szedést ezért csak rövid szövegekhez vagy kiemelésekhez használjunk.
17. A betű típusa és jellege a szöveg tartalmának és követelményeinek feleljen meg. Minden betű bizonyos asszociációkat ébreszt: lágy vagy szigorú, érzelmes vagy racionálisan hangsúlyos lehet. A reneszánsz antikva inkább regényhez, a klasszicista antikva viszont tudományos, míg a groteszk műszaki könyvhöz alkalmas. A tervező a nyelv, a történelmi vagy földrajzi vonatkozás és az olvasók valószínű köre szerint differenciálhat. A betű helyes megválasztása jelentős a könyv szépsége szempontjából.


Sorszélesség


18. A legkedvezőbb sorszélesség 9 vagy 10 pontos fokozat esetében kb. 18…22 ciceró, vagyis 8…10 cm. Nagyobb fokozatok esetében a sorok legyenek szélesebbek, kisebbek esetében keskenyebbek.
19. Tudományos művekben, széles képletek és táblázatok esetén, a sorok akár 28 ciceró szélesek is lehetnek.
20. Ennél is szélesebb sorok olvasása közben a fejet ide-oda kell mozgatni, és ez az olvasónak kényelmetlen. Viszonylag keskeny sorok (14 ciceró alatt) gyakori és rossz elválasztásokat, csúnyán nagy és egyenetlen szóközöket okoznak, vagy szabad soros szedést tesznek szükségessé. Az ideális sorban átlagosan 50…60 betű fér el.
21. Ha széles ábrák vagy táblázatok széles szedéstükröt kívánnak, kedvezőbb a két- vagy több hasábos elrendezés.


Kizárás


22. A normális szóköz mértéke egyharmad négyzet. Keskeny betűk esetében a szóköz szűkebb, szélesebbek esetén bővebb lehet.
23. A sorok kizárásakor optikailag egyenlő szóközökre kell törekednünk, tekintetbe véve egyes betűk nem nyomó térközét.
24. A határozott körvonalú, négyszögletes szedéstükör, amelyben a sorok egyenlő hosszúak, Gutenberg óta a prózai szövegeknek könyvszerű szedésmódja. Versek esetében a sorok elöl többnyire egységesen egymás alatt kezdődnek, hátul pedig különböző hosszúságúak. Ez a versek számára helyes soresés alkalomadtán prózára is alkalmazható, főleg azért, hogy a különösen keskeny hasábok rossz szóelválasztásait elkerüljük. Ezt nevezzük szabadsoros szedésnek. Átlagos, folyamatos olvasásra szánt könyvben azonban a szabad soros szedés ritkán jó.


Sorok ritkítása

25. Kompressz, azaz szorosan egymás alá szedett sorokat nehezebb olvasni, mint a mérsékelten ritkítottakat. 10 pontos fokozat és átlagos sorszélesség esetében a szokásos ritkítás 2 pont, a betű és a rendelkezésre álló hely vagy papír szerint azonban 1 vagy 3 pont is lehet. A ritkítás eldöntésekor a margóviszonyokat is figyelembe kell venni.


Kiemelés

26. A legcélszerűbb és legszebb kiemelési lehetőség a folyó szövegben a szövegbetű saját kurzívja.
27. A kiemelés másik lehetősége a kis kapitálisból (kapitälchenből) való szedés. Kis kapitálist lehetőleg ne ritkítsunk. Nagybetűs szavakhoz kis kapitálisból való szedés esetén is a megfelelő verzálist kell alkalmazni. Tudományos könyvek folyó szövegében a személynevek kis kapitálisból szedhetők.
28. A harmadik kiemelési lehetőség a szövegbetű félkövérje. Félkövérből szedett szövegrészek azonban az egyenletes szürke foltból erősen kilépnek. Félkövér kiemelést ezért célszerűen és az egész szedéshez képest megfelelő arányban használjunk. Fontos didaktikai szerepe van a tankönyvekben.
29. A további kiemelési lehetőségek, a verzális szedés, a kurzív és félkövér verzális, az aláhúzás és a kövér vagy eltérő típusú betű használata, valamint nagyobb betűfokozat alkalmazása zavarja az oldal szürke foltját. Ezek csökkentik a lineáris olvasást, ezért csak nagyon indokolt esetekben, pl. didaktikai szempontból alkalmazzuk őket.
30. A betűk ritkításával való kiemelés zavarja az olvasás ritmusát, elvonja, csorbítja a figyelmet, továbbá csökkenti a szürke folt hatását. Kurrens betűk ritkítását vagy spacionálását csak akkor szabad alkalmazni, ha más kiemelési lehetőség nem áll rendelkezésre. Mindenképpen kerüljük azonban a folyó kézírásból származó kurzív kurrens ritkítását.


Címek

31. Folyamatos szövegben elegendő, ha a címeket üres sorral vagy észrevehetően nagyobb térközzel hangsúlyozzuk. A címek fontosságának foka szerint a szövegbetű kurzívját, félkövérjét, a szövegbetű fokozatának egalizált, illetve ritkított verzálisát vagy nagyobb betűfokozatot vehetünk igénybe.
32. Tudományos és szakkönyvekben, amelyekben sok a különböző értékű, szöveg közötti cím, gyakran jobb a szöveg közötti címek eltérő jelentőségét a tizedes számozással érzékeltetni, mint pusztán különböző betűfokozatokkal és kiemelésekkel.
33. A címek a fölöttük és alattuk levő térközzel együtt több üres sor helyét foglalják el. A cím utáni első szövegsor tartson regisztert, azaz a szemben levő oldal megfelelő sorával vonalban kell állnia.
34. Belső címeket és fejezetcímeket szedhetünk szimmetrikusan vagy aszimmetrikusan, valamint alkalomadtán más típusból is. A tipográfiai döntést a könyv tartalma és célja határozza meg.


Szín

35. A hangsúlyozás egyik módja egy második színnel való kiemelés. Ezzel azonban csínján kell bánni. A kiemelő szín feleljen meg a könyv tartalmának, és legyen összhangban a papír, valamint a fekete festék színértékével. Díszítő színként a rozsdavörös, a borvörös, a türkizkék és az óarany vált be.


Behúzás

36. Az egyes fejezeteket a bekezdések úgy tagolják, ahogyan a központozás a mondatokat. Minden bekezdés behúzással kezdődik, amelynek értéke többnyire egy négyzet. Ha valamelyik bekezdés utolsó sora a tükör jobb széléig ér, a behúzás az új bekezdés egyetlen jelölése. A könyv első sorában vagy egy új fejezet, ill. üres sor utáni első sorban nincs szükség behúzásra.


Szedéstükör

37. A szedéstükör a választott könyvalaktól függ. Az oldalmagasság álljon harmonikus viszonyban a sorszélességgel.
38. A fehér margók megóvják az olvasó szemét attól, hogy valami nyugtalan alap elterelje, továbbá lapozásra és jegyzetelésre használhatók. A belső margók keskenyebbek lehetnek, mivel itt a bal és a jobb oldal belső margója összetalálkozik. A nyitott könyv két oldala mindig együttesen hat, oldalpárként, ezért ajánlatos, hogy a külső margók szélessége közel álljon a belső margók összegéhez. Vastag könyvek belső margójánál ügyelni kell arra, hogy a szedéstükör ne kerüljön a kötés okozta domborulatba, mert ez nagyon megnehezíti az olvasást.
39. A margók szélessége a könyv céljához, a választott betűhöz és a sorok térközéhez igazodik. Zsebkönyvek margóinak szélessége legalább 10 mm legyen. Vékony vonalvezetésű betű és tág térköz alkalmazásakor a margók szélesebbek legyenek, mint erőteljes betű és csekély térköz esetében.
40. Történelmi tapasztalatok a következő margóviszonyokat teszik ajánlatossá, hogy ha a papír kihasználása


 70%60%40%
belül332
felül343
kívül354
alul566


Más margóviszonyok is lehetségesek, de legyenek világosak és harmonikusak.


Oldalszámok

41. Az oldalszám általában a könyvoldal alsó margóján oldalt vagy középen áll, a szöveg utolsó sorától egy sorral elválasztva. Elegendő, ha az oldalszámot a szövegbetű számaiból szedjük. A címnegyed a tartalomjegyzékig és az impresszum (kolofon) a számozásba beszámít, de nem kap oldalszámot.
42. Ha az oldalszám állítására más helyet vagy nagyobb fokozatú számot választunk, ügyelnünk kell arra, hogy az oldalszámok lapozgatáskor megtalálhatók legyenek és olvasáskor ne zavarják a figyelmet.


Élőfej

43. Az élőfej tudományos könyvekben megkönnyíti egy-egy szöveghely megtalálását, általában az oldal felső margóján áll. Kis kapitálisból vagy a szövegbetű kurzívjából szedjük. A szövegbetű fokozatából szedett oldalszám többnyire a tükör külső szélén, az élőfejjel egy sorban áll. Az élőfej lehet egy fokozattal kisebb, és a szövegtől egy üres sor vagy még egy vonal is elválasztja.
44. Széles alsó margójú könyvekben az élőfej az alsó margóba is kerülhet, az oldalszámmal azonos magasságba.


Tördelés

45. Az oldalak általában egyenlő magasak, vagyis ugyanannyi szövegsort tartalmaznak. Lehetőleg el kell azonban kerülni, hogy kimenetsor új oldal élére kerüljön. Ha nincs rá lehetőség, hogy az ilyen sort áttördeléssel behozzuk, szükség esetén valamelyik oldal egy sorral magasabb vagy alacsonyabb lehet. Ez a szabály különösen fényszedés esetén helyénvaló.


Szavak elválasztása

46. Nem szép, ha egymás alatt háromnál több elválasztás áll.
47. Bal oldal alsó sorában szükség esetén elfogadható az elválasztás. Jobb oldal alján kerülni kell.


Lábjegyzetek

48. A lábjegyzeteket a szövegbetűnél egy vagy két fokozattal kisebből szedjük, és a szöveghez optikailag hasonlóan ritkítjuk. A lábjegyzeteket a szövegtől egy üres sorral vagy ezenkívül még egy sorszélességű tompafinom vonallal is elválasztjuk. A szedéstükrön belül állnak néhány szövegsor helyén, amelyeket a következő oldalra tördelünk.
49. A lábjegyzeteket a vezérszóhoz szorosan csatlakozó, felső állású törtszámmal jelöljük meg. Ugyanezt a számot a lábjegyzetben a szám mellé pontot szedve ismételjük meg. A jegyzetszövegben felső állású törtszámok túlságosan kicsinyek, a jegyzetszám mellé zárójelet szedni felesleges.


Széljegyzetek

50. A széljegyzeteket a szövegbetű típusából vagy kurzívjából, egy vagy két fokozattal kisebből szedjük. És a külső margóra állítjuk, optikailag a szöveghez hasonlóan ritkítva. A széljegyzet első sorának a szöveg vonatkozó sorával vonalban kell állnia. A széljegyzeteket általában egy ciceróval választjuk el a szövegtől, és a szöveg felőli oldalra zárjuk. A széljegyzetnek a szövegtől való távolsága függ a szöveg betűfokozatától és ritkításától.


Táblázatok

51. A táblázatokat szedjük legegyszerűbben és legáttekinthetőbben. Befoglalásukra gyakran elegendők a tompafinom vízszintes vonalak, a hasábokat elválasztó függőleges vonalak a hasábok pontos egymás alá állításával feleslegessé tehetők. Számokként fél négyzet széles, kurrens (ugrálós) számok használhatók, betűként a szövegbetű a leghelyénvalóbb. A táblázatok fejét általában kisebb fokozatból szedjük. Ha a könyvben kevés a táblázat, gondoljuk át, nem lehet-e oszlopos szedéssé átalakítani.


Illusztrációk

52. Az ábrák és illusztrációk legyenek összhangban a tartalommal vagy a szöveggel, ezért optikailag és művészileg megfelelő kapcsolatban kell lenniük a könyv tipográfiájával.
53. Az ábrákat a könyv oldalpárjaival kell összehangolni. A képtáblákat lehetőleg a szedéstükör alakjára méretezzük, vagy – ettől erősen eltérően – a papír alakjához igazítsuk, tehát körös-körül egyenlő margókkal lássuk el vagy futtassuk ki.
54. Az illusztrációk, táblák, a könyvben elszórt rajzok, címkék, fejlécek stb. szürke foltja harmonizáljon a tipográfiával, vagy alkosson érdekes ellentétet.
55. A betűk vonalvezetését és kifejező értékét is összhangba kell hozni az illusztrációkkal. Az illusztrátor dolgozzon együtt a tipográfussal, és vegyen részt a mintaoldalak rögzítésében.
56. A könyv legfontosabb részét, a szöveget, amelyből a könyv tervezésekor alapvetően ki kell indulni, a címív és a függelék keretezi. A címívet és a függeléket ugyanolyan jellegűen kell kialakítani, mint a szövegrészt.


Címív

57. A címív részei: a szennycím az 1. oldalon, a főcím a 3. oldalon, a tartalomjegyzék az 5. oldalon és az előszó a 7. oldalon. A sorrend eltolódhat, ha az 5. oldalra ajánlás kerül, vagy ha a tartalomjegyzék kettőnél több oldalból áll. (Vagy a könyv végére kerül. – A fordító.)


Szennycím

58. A szennycím előlegezze szerényen a főcímet. Elegendő, ha a szövegbetűből vagy verzálisból a szedéstükör élén egy, esetleg két sorban megadja a szerző nevét és a címet. Szennycím helyett használhatunk egy kis nyitórajzot, emblémát vagy más grafikát. A szennycímoldal teljesen üres is maradhat.


Főcím

59. A főcím a szöveg kapuja, ugyanakkor egyértelmű bibliográfiai adatokat kell közvetítenie. A címoldalon a következő adatokat kell feltüntetni: a szerző nevét, esetleg tudományos fokozatát, a mű címét, esetleg alcímét, a kiadó nevét, a kiadás helyét és a kiadás évét.
60. A főcím több alkalmat nyújt a tipográfusnak, hogy megmutassa képzelőerejét és tervező tehetségét, mint a könyv bármely más része. A főcím összhangját a szövegrésszel úgy valósíthatjuk meg, hogy a kiadó megjelölését és az esetleg szükséges alcímet a szövegbetű fokozatából szedjük. A szerző neve egy vagy több fokozattal nagyobb betűtípusból alakítható ki, általában a legnagyobból a mű címét tervezzük. Ezek az arányok azonban változhatnak, ha pl. egy klasszikus író műveinek kiadásáról van szó, akkor uralkodó helyet kaphat a szerző neve.
61. Összegyűjtött művek több kötetes kiadása esetében helyénvaló lehet a kettős címoldal. Ilyenkor a 2. oldalon többnyire valamennyi kötetben azonos adatok állnak, a 3. oldalra pedig az egyes kötetek címe kerül. Néha a mű címe is az 1. vagy a 3. oldalra kerül, a kötetcím pedig a 3.-ra vagy az 5.-re.
62. Minden címtervezéskor lehetőség van középtengelyes és oldaltengelyes megoldásra. Mindkét változat egyformán jogosul. Regényekben inkább a szimmetria, szakkönyvekben az aszimmetria kerül előtérbe. A tipográfiai eszköz megválasztásában a mű tartalma a döntő. A szövegrésszel való egységet meg kell őrizni.
63. A főcímben egy-egy díszítő színt, címrajzot vagy egy más típusú betűből szedett sort is elhelyezhetünk. A címoldal különleges gondosságot igényel, emeli az egész könyv minőségét.


Címkép

64. Régebbi művekben a 2. oldalon gyakran egy címképet (frontispiece) találunk, a kötet elé helyezett grafikus ábrázolást, rézmetszetet, képtáblát vagy egész oldalas illusztrációt. Ezt a szép hagyományt napjainkban a szerző portréjának vagy valami más illusztrációnak közzétételével követi. A könyv egészének egységét akkor biztosítjuk a legjobban, ha a 2. oldal képtábláját a szedéstükör nagyságára méretezzük.
65. Némely szakkönyvben, ismeretterjesztő könyvben, de az irodalom más fűfajába tartozó könyvben is felhasználják a 2. oldalt a cím megtervezéséhez. Mivel a szem elé amúgy is oldalpár tárul, mindenképpen kézenfekvő, hogy az egyébként üres 2. oldalt egy vagy több sor odahelyezésével vagy egy illusztrációval bekapcsoljuk a főcímbe.


Copyright megjelölése

66. A copyright megjelölése és az impresszum általában a 4. oldalra kerül, ez a szokásos helye, mégis meg kellene gondolni, hogy jogi, kereskedelmi és műszaki adatok a főcím után és a szövegrész kezdete előtt ellene mondanak annak, hogy az olvasó (kivált szépirodalmi könyv esetében) a szövegre hangolódjék. Ezért célszerűbb a copyright jelzést a lehető legszerényebben, a szövegbetűből szedett sorral a szedéstükör alsó élén elhelyezni.
67. Az impresszum csak végszükség esetén, például zsebkönyvekben vagy tankönyvekben kerülhet a 4. oldalra is a szövegbetű valamely kisebb fokozatából szedve, ha ezzel terjedelemcsökkenés érhető el. Az impresszum számára jobb hely a könyv vége. A 4. oldalon gyakran ún. kolofonoldalt alakítunk ki. Ezen a könyv kialakításában részt vevő személyeket (pl. fordító, illusztrátor stb.) tüntetjük fel.


Tartalomjegyzék

68. A tartalomjegyzéket, amely regényekben többnyire szükségtelen, az olvasó a szöveg olvasása előtt, azaz a címívben várja el. Olyan esetekben, amikor az előszóban a könyv felépítését megmagyarázzák és a tartalomjegyzéket megindokolják, ez utóbbi kerüljön az előszó vagy bevezető után.
69. A tartalomjegyzéket a lehető legáttekinthetőbben kell tagolni és elrendezni. A legjobb a szövegbetűből vagy egy fokozattal kisebből szedni.
70. A tartalomjegyzék szedésében a szokásos és kevéssé szép kipontozás helyett más módszerekkel is találkozhatunk. Olykor lehetséges, hogy az oldalszámokat a fejezetcímek elé állítjuk. A tartalomjegyzéket nem okvetlenül szükséges a szedéstükör szélességére szedni, ha jobb elrendezést találhatunk.
71. A tartalomjegyzék, a bevezető és az előszó címét ugyanúgy kezeljük, mint a fejezetcímeket.


Szövegkezdés

72. A szöveg, mint a könyv minden más fontos része, jobb oldalon kezdődik.


Függelék

73. A tudományos könyvben nagy jelentőségű a függelék. Sorrendje a következő:
a. hivatkozások és magyarázó szövegek,
b. jegyzetek és forrásmunkák,
c. irodalomjegyzék,
d. név- és tárgymutató.
74. A függelék valamennyi részét rendszerint azonos betűfokozatból, a szövegénél egy vagy két fokozattal kisebből szedjük. A jegyzetek, a név- és tárgymutató, valamint az irodalomjegyzék címeit is ugyanúgy kezeljük, mint a fejezetcímeket.


Jegyzetek

75. A jegyzeteket a lábjegyzetekhez hasonlóan szedjük. A szövegrészben azokat a szavakat, amelyekhez jegyzetek kapcsolódnak, folyamatos számozású, rázárt, felső állású törtszámokkal látjuk el. Bonyolult szövegekben, amelyekben lábjegyzetek és jegyzetek is vannak, a jegyzetek számait folyamatos számozással a szövegfokozat szögletes zárójelbe tett számaiból szedjük. A függelékben ezeket a számokat annak a betűfokozatnak a számaiból ismételjük, amelyekből a jegyzetek szövegét szedtük.


Irodalomjegyzék

76. A tudományos könyv irodalomjegyzéke a könyv használója számára rendkívül jelentős, ezért szedését különleges gonddal kezeljük. A szerzők vezeték- és keresztnevét kis kapitálisból szedjük. A felsorolt művek, valamint a folyóiratok és könyvek címét kurzívból, a további adatokat, a kiadót, a kiadás helyét és számát álló betűből szedjük.


Név- és tárgymutató

77. A név- és tárgymutató, amelyet indexnek vagy regiszternek is neveznek, viszonylag rövid sorokból áll, ezért ajánlatos a két- vagy több hasábos elrendezése.
78. A szövegre és a képekre való hivatkozások megkülönböztetésére a szöveghivatkozásokat álló, a képhivatkozásokat kurzív számokból lehet szedni.
79. Ha valamelyik név vagy tárgy után annyi oldalszámot sorolunk fel, hogy két vagy több sorra van szükség, akkor a második és a következő sorokat fél négyzettel behúzzuk.
80. A név- és tárgymutató keskeny hasábjait szabad sorokban szedjük.


Impresszum

81. Az impresszum és a kolofon a kiadó nevét, a megjelenés évét, a szerkesztő, az illusztrátor, a könyvtervező nevét, esetleg a védőborító tervezőjét is, valamint az előállításban részt vett valamennyi nyomda megnevezését tartalmazza. Kiegészítésképpen adjuk meg az alkalmazott betűtípust és a papírt gyártó üzemet is.
82. Az impresszum számára a legmegfelelőbb hely az utolsó oldal fej vagy lábrésze, vagy ha az utolsó ívben üres oldalak vannak, az utolsó előtti oldal fejrésze.


Nyomtatás

83. Nyomtatáskor ügyelni kell a gondos egyengetésre, a szép- és hátnyomat, valamint az egyes ívek közötti egyenletes színtartásra.


Előzék

84. A kötött könyv könyvtestét az első és hátsó előzék fogja közre. Előzékként lehetőleg tartós és színben a szövegpapírhoz, a táblaborítóhoz, továbbá az oromszegélyhez illő papírt válasszunk.
85. Az első és hátsó előzéket kétoldalasan illusztrálhatjuk, díszíthetjük vagy megfelelő adatok céljára is felhasználhatjuk.


Könyvkötés

86. A könyv fűzésére és kötésére alkalmazott eljárások függvénye az előállítási költség. Olcsó és rövid életű könyvekre ugyanúgy szükség van, mint tartós és drága könyvekre. Az olvasó érdekében azonban szükséges, hogy a könyv minden része, beleértve az előállítási eljárásokat, következetesen egyetlen célt elégítsen ki.
87. A könyvet legjobban könyvkötő anyagokkal (papírral, vászonnal, műanyaggal vagy bőrrel) borított kemény táblák óvják meg. A borítóanyag megválasztásának, struktúrájának és színének jelentősége van a könyv külseje szempontjából, és természetes, hogy itt is a mű tartalmából és rendeltetéséből kell kiindulni.
88. A fűzés és a kötés a sík papírívet plasztikus képződménnyé teszi. Ebben az értelemben jelentős, hogy a gerinc egyenes vagy gömbölyített-e. Az egyenes gerinc tömör és tárgyias hatású, vastag (kb. 25 mm-en túli) kötetek esetében azonban azzal a veszéllyel jár, hogy bizonyos használati idő után a könyvtest előredől. Ezért többnyire az enyhe és egyenletes gömbölyítés a legmegfelelőbb.
89. A tábla pereme körös-körül egyenlő legyen, és a könyvtestet ne haladja megy 2 mm-nél többel, Különösen kellemesek a könnyű és hajlékony kötéstáblák. Akárcsak a papír esetében, ügyelni kell a lemez helyes, azaz a gerinccel párhuzamos szálirányára.
90. A kötött könyv minőségét javítja a gondos beégetés, az egyenletesen beragasztott oromszegély és az élmetszés is, továbbá a jelzőszalag vagy az olvasójel.
91. Ugyanúgy meg kell követelni a könyvkötészettől a felragasztott előzék alatt áttetsző fűzővászon egyenes és keskeny vágását is.
92. Ha a könyvre védőborító kerül, a kötés viszonylag egyszerű lehet. A legnagyobb figyelmet a gerinc érdemli, mert ez látható a könyvespolcon, és ennek szövege alapján keressük meg a könyvet a polcon. A gerincen elegendő a szerző vezetékneve és a rövid cím. (A magyar szabvány azonban előírja, hogy a gerincen a szerző ill. a szerzők teljes neve és a könyv teljes címe szerepeljen, kivéve, ha nem fér el rajta. – A fordító.)


Gerinc

93. Elvileg minden 5 mm-nél szélesebb könyvnek gerincszöveget kellene kapnia.
94. Általában minden hosszanti gerincszöveg alulról fölfelé fut. Az NDK-ban ezzel szemben a 30 cm-nél magasabb könyveknek, amelyeket fektetve tesznek a könyvszekrénybe, gerincszövege felülről lefelé fut. Hasonló nagyságú könyvek gerincszövegének egységes iránya döntő fontosságú.
95. Vastagabb könyvek gerincszövegét címkeszerűen ajánlatos nyomni.


Első tábla

96. Mind a két táblára nem kell okvetlenül rányomni a címet, ajánlatos azonban az első táblát egy címkével vagy valami egyszerű betűs vésettel megjelölni.


Védőborító

97. A védőborítónak kevésbé a könyv megvédése a feladata, inkább propagandaeszköz, a könyvhöz illő kisplakát. Modern legyen, vonzó és hatásos, de mindig a könyv szellemének és rendeltetésének feleljen meg.
98. A védőborító füleit magyarázó vagy propagandaszövegek céljára használhatjuk fel. Az elülső fülszöveg többnyire a könyv tartalmát ismerteti. A hátsó fülszövegen gyakran a kiadó egyéb könyveit hirdetik, vagy a szerző más műveit sorolják fel, stb. A fülön legcélszerűbb a szabad soros szedést alkalmazni.
99. A védőborító 1 mm-rel alacsonyabb legyen, mint a kötés, hogy a behasadás veszélyét elkerüljük.
100. A zsebkönyv, kartonkötés vagy a brosúra esetében a védőborító propaganda feladatát a kötés veszi át. Mint a védőborító esetében, a hátsó fedél itt is propagandacélokra használható fel. A zsebkönyv gerincén, akárcsak a kötött könyv gerincén, jól olvashatóan meg kell adni a szerző nevét és a könyv címét.


A könyv mint egész

101. Befejezésül még egyszer utalni kell arra, hogy a könyv minden részét egyetlen, egységes esztétikai elgondolással kell megtervezni. Minden elemnek, betűnek, illusztrációnak, tipográfiának, színnek, kötésnek és védőnek összhangban kell lennie egymással.


3 megjegyzés:

Ákos Polgárdi írta...

Kösz. Lehet tudni, hogy ki fordította?

pj írta...

Beck Péter

Ákos Polgárdi írta...

Köszönöm.